3. FEJEZET: AZ EVOLÚCIÓ ELKÉPZELT MUKÖDÉSE

3. FEJEZET:
AZ EVOLÚCIÓ ELKÉPZELT MUKÖDÉSE

A neo-darwinista modell, ami ma az evolúció “élvonalának” számít, azzal érvel, hogy az élet két természetes mechanizmus: a „természetes kiválasztódás” és a „mutáció” révén jött létre. Az elmélet alapja a következo: a természetes kiválasztódás és a mutáció egymást kiegészíto folyamatok. Az evolúciós változások forrása a véletlen mutáció, amely az élolények genetikai szerkezetében következik be. A mutáció által kialakított tulajdonságok a természetes kiválasztódás révén maradnak meg vagy tunnek el, és ez által fejlodnek az élolények.

Amikor közelebbrol is megvizsgáljuk ezt az elméletet, láthatjuk, hogy egyáltalán nem létezik ilyen evolúciós mechanizmus, mert sem a természetes kiválasztódás, sem a mutáció nem támasztja alá azt, hogy az élolények különbözo fajai egymásból fejlodtek volna ki.

Természetes kiválasztódás

A természetes kiválasztódást, a természet egyik folyamatát már Darwin elott is ismerték a biológusok, és úgy határozták meg: „olyan mechanizmus, amely változatlan állapotukban tartja fenn a fajokat, és megakadályozza leromlásukat”. Darwin volt az elso ember, aki feltételezte, hogy ez a folyamat evolúciós erovel bír, és aztán egész elméletét erre a feltételezésre építette fel. A könyvének adott cím is mutatja, hogy a természetes kiválasztódás volt Darwin elméletének alapja: A fajok eredete, természetes kiválasztódás útján.

Azonban Darwin óta egyetlen apró bizonyíték sem merült fel arra, hogy az élolények a természetes kiválasztódás segítségével fejlodtek ki. Colin Patterson, az angliai Természettudományi Múzeum vezeto paleontológusa, aki mellesleg tekintélyes evolucionista, hangsúlyozza, hogy a természetes kiválasztódásról sohasem bizonyították be, hogy lenne ereje az élolények fejlodését eloidézni:

Soha senkinek sem sikerült új fajt létrehoznia természetes kiválasztódás révén. Még csak a közelébe sem jutottak soha, és a neo-darwinizmusban errol zajlik a legtöbb vita” .

A természetes kiválasztódás elve szerint azok az egyedek, amelyek a legalkalmasabbak az adott környezetben való túlélésre, fennmaradnak azáltal, hogy a túlélésre képesebb utódaik lesznek, míg azok, amelyek nem alkalmasak a túlélésre, elpusztulnak. Például ha van egy szarvascsorda, amelyet vadállatok fenyegetnek, akkor természetesen azok az egyedek fognak életben maradni, amelyek gyorsabban tudnak futni. Ez igaz. De akármeddig is folytatódik ez a folyamat, a szarvasokat nem fogja új fajjá változtatni. Lehet, hogy gyorsabban fognak futni, de a szarvasok akkor is szarvasok maradnak.

Ha megvizsgáljuk azt a néhány példát, amelyet az evolucionisták hoztak fel a természetes kiválasztódásra, akkor látni fogjuk, hogy ezek nem mások, mint puszta megtévesztési kísérletek.

"Ipari melanizmus"

1986-ban Douglas Futuyma kiadott egy könyvet, Az evolúció biológiája címmel, amelyet az egyik olyan forrásként tartanak számon, amely a legegyértelmubben magyarázza a természetes kiválasztódás útján végbemeno evolúciót. A leghíresebb példa ebben a témában az éjjeli lepkék pigmentációja, ami jelentosen sötétebbé vált az angliai ipari forradalom során. Ezt a történetet számtalan biológiakönyvben megtaláljuk, nemcsak Douglas Futuyma könyvében. A történet a brit fizikus és biológus, Bernard Kettlewell 1950-es években végzett kísérletein alapul, és az alábbiak szerint foglalható össze:

A beszámoló szerint, az ipari forradalom kezdetén a Manchester környéki fák kérge meglehetosen világos volt. Emiatt a fakérgen piheno sötét pigmentációjú (melanisztikus) éjjeli lepkéket könnyen észrevették a velük táplálkozó madarak, és ezért nagyon kevés esélyük volt a túlélésre. Ötven évvel késobb, azokban az erdoségekben, amelyekben az ipari szennyezés kiirtotta a zuzmókat, a fák törzse sötétebbé vált, és ezért a világos színezetu lepkék kerültek nagyobb veszélybe. Ennek eredményeként csökkent a világos színu lepkék populációja, ám növekedett a sötét színueké. Az evolucionisták szerint ez hatalmas bizonyíték az o elméletükre. Az evolucionisták ebben a történetben keresnek menedéket, és ezt használják kirakatként annak bizonyítékára, hogy a világos színu lepkékbol hogyan „fejlodtek ki” a sötét színuek.

Ennek ellenére egyértelmu, hogy ezt a jelenséget nem lehet az evolúciós elmélet bizonyítékaként felhasználni, hiszen a természetes kiválasztódás nem hoz létre olyan új formát, amely nem létezett korábban. A sötét színu lepkék ott voltak a lepkepopulációban már az ipari forradalom elott is. Csak a különbözo színu egyedek aránya változott a populáción belül. A lepkéknek nem fejlodött ki új tulajdonságuk vagy új szervük, amely által új faj jöhetne létre. Ha egy lepkét valamilyen más fajjá akarnánk változtatni, például madárrá, akkor meg kellene változtatnunk a génállományát. Vagyis teljesen új genetikai programot kellene létrehozni számára, amely tartalmazza a madár fizikai jellemzoit.

Industrial Melanism is certainly not an evidence for evolution because the process did not produce any new species of moths. The selection was only among already existing varieties. Moreover, the classical story of melanism is deceptive. The textbook pictures above (portrayed as genuine photos) are in fact of dead specimens glued or pinned to tree trunks by evolutionists.

Ezt a választ adhatjuk az evolucionisták történetére az „ipari melanizmusról”. Van azonban a történetnek egy másik, érdekesebb oldala is: nemcsak maga a magyarázat, hanem a történet is hamis! Ahogy a molekuláris biológus, Jonathan Wells magyarázza Az evolúció ikonjai címu könyvében, a sötét színu lepke története, amely minden evolúciós szemléletu könyvben megtalálható, és ezért maga is az evolúció egyik „ikonjává” vált, nem tükrözi a valóságot. Wells leírja könyvében, hogy Bernard Kettlewell kísérlete, amelyet az elmélet „tudományos bizonyítékának” neveznek, valójában tudományos botrány. Ennek a botránynak néhány lényeges pontja:

• Számos, Kettlewell után végzett megfigyelés bizonyította, hogy ennek a lepkefajnak csupán egy típusa pihent a fakérgen, a többség jobban szeretett kis vízszintes ágak alá húzódni. 1980 óta nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a lepkefajnak az egyedei normális esetben nem idoznek a fakérgen. 25 éves kutatómunka után számos tudós, köztük Cyril Clarke és Rory Howlett, Michael Majerus, Tony Liebert, és Paul Brakefield vonta le a következtetést: “Kettlewell kísérletében a lepkéket arra kényszerítették, hogy a normálistól eltéro, atipikus módon viselkedjenek, ezért az eredmények tudományos szempontból nem elfogadhatóak”.

• A Kettlewell eredményeit felülvizsgáló tudósok még ennél is érdekesebb eredményekre jutottak! Jogosan várhatnánk el, hogy a kevésbé szennyezett vidéken a világos színu lepkék legyenek többségben. Ezzel épp ellenkezoleg, Anglia szennyezetlen vidékein négyszer annyi sötét színu lepkét találtak, mint világosat. Ez azt jelenti, hogy a fatörzsek és a lepkék színe között semmiféle összefüggés nincs, hiába állítja ezt Kettlewell és csaknem minden evolucionista forrás.

• A további kutatások felfedték a tudományos botrány mélyebb dimenzióit: a „fatörzsön piheno lepkék”, amelyeket Kettlewell fotózott le, valójában nem is éltek. Kettlewell elhullott példányokat ragasztott vagy tuzött fel a fatörzsekre, és úgy fotózta le oket. Valójában nagyon kevés esélye lett volna arra, hogy ilyen fényképeket készítsen, hiszen a lepkék nem a fatörzsön szeretnek pihenni, hanem a kis ágak és levelek alatt.

Ezekre a tényekre csak az 1990-es évek végén jött rá a világ tudományos közössége. Az ipari melanizmus mítoszának összeomlása, amely addig az egyik legértékesebb forrása volt a “bevezetés az evolúcióba” témájú eloadásoknak, igencsak kiábrándította az evolucionistákat. Egyikük, Jerry Coyne, meg is jegyezte:

“Saját reakcióm arra a kiábrándultságra emlékeztetett, amikor hatéves koromban rájöttem, hogy az ajándékokat nem a Mikulás hozza, hanem az apám.”

Így hát a “természetes kiválasztódás leghíresebb példája” a történelem szemétdombjára került, amikor kiderült róla, hogy nem más, mint tudományos botrány.

És ez elkerülhetetlen volt, mert a természetes kiválasztódás nem az “evolúció muködése”, bármit állítsanak is az evolucionisták. Nem képes újszervet teremteni egy élolényben, eltávolítani egy meglévot, vagy az élolényt más fajjá alakítani.

Megmagyarázhatja-e a természetes kiválasztódás az élolények bonyolultságát?

A természetes kiválasztódás egyáltalán nem támogatja az evolúció elméletét, mert ez a mechanizmus nem képes bovíteni vagy javítani egy faj genetikai információit. Arra sem képes, hogy egy fajt egy másik fajjá alakítson át: a tengeri csillagot hallá, a halat békává, a békát krokodillá, vagy a krokodilt madárrá. Az ugrásszeru evolúció legnagyobb védelmezoje, Gould, az alábbiakat írta a természetes kiválasztódás zsákutcájáról:

“A darwinizmus lényege egyetlen jelmondaton alapszik: a természetes kiválasztódás az evolúció folyamatát elorevivo alkotó ero. Azt senki sem tagadja, hogy a természetes kiválasztódásnak megvan a negatív szerepe, amennyiben kiküszöböli a nem életrevaló egyedeket. A darwini elmélet feltételezi és megkívánja, hogy ugyanez az ero létrehozza az életrevalókat is.”

A másik félrevezeto módszer, amit az evolucionisták alkalmaznak a természetes kiválasztódással kapcsolatban az, hogy próbálják úgy beállítani, mintha tudatos tervezo ero lenne. A természetes kiválasztódásnak azonban nincs tudata. Nincs akarata, amellyel el tudná dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz az élolényeknek. Ezért a természetes kiválasztódással nem magyarázható a biológiai rendszerek és szervek elképzelhetetlen bonyolultsága. Ezek a rendszerek és szervek nagyszámú részegységbol állnak, és ha akárcsak egyetlen egység hiányzik vagy muködésképtelen, akkor használhatatlanná válnak. Például az emberi szem sem muködik, ha minden részlete nincs pontosan a helyén. Ebbol következik, hogy annak az akaratnak, amely összeállítja ezeket az egységeket, elore kell tudnia a jövot, és már kezdettol azt az elonyös tulajdonságot kell szem elott tartania, amely a végén ki fog alakulni. Mivel a természeti folyamatoknak nincs tudatuk vagy akaratuk, ilyesmire nem is képesek. Ez a tény, amely egyben az evolúciós elmélet alapjait is lerombolja, Darwint is aggasztotta: “Ha be lehetne bizonyítani, hogy bármilyen komplex szerv létezett, amely nem jöhetett létre számos, egymást követo apró változás útján, elméletem teljesen összeomlana”.

Natural selection serves as a mechanism of eliminating weak individuals within a species. It is a conservative force which preserves the existing species from degeneration. Beyond that, it has no capability of transforming one species to another.

A természetes kiválasztódás által csak a torz, gyenge vagy életképtelen egyedek tunnek el egy adott fajból. Nem képes új fajt, új genetikai információt vagy új szerveket létrehozni. Vagyis nem viszi elore a fejlodést. Darwin elfogadta ezt az igazságot, amikor azt írta: “A természetes kiválasztódás semmit nem tehet, amíg új, kedvezobb változatok nem bukkannak fel” Ezért volt szükség arra, hogy a neo-darwinizmus a mutációt tegye meg a természetes kiválasztódás mellett az evolúció másik fo elomozdítójának, mint “az elonyös változatok felbukkanásának okát”. Azonban, ahogy azt hamarosan látni fogjuk, a mutáció csak káros változásoknak lehet az oka.

Mutációk

A mutáció nem más, mint törés vagy hibás információ a DNS-molekulában, amely a sejt magjában található, és az összes genetikai információ hordozója. Ez a törés vagy hibás molekulaszakasz külso hatások eredménye, például sugárzásé vagy kémiai hatásoké. Minden mutáció véletlen, és vagy a DNS-molekula alkotórészeit károsítja, vagy a helyüket változtatja meg. A legtöbb esetben a károsodás olyan súlyos, hogy a sejt nem tudja kijavítani.

A mutáció, amely mögé oly gyakran bújnak el az evolucionisták, nem az a varázspálca, amely az élolényeket fejlettebb és elonyösebb formára alakítja. A mutációk közvetlen hatása káros. A mutáció által létrejött változások csak olyanok lehetnek, amilyeneket az emberek Hirosimában, Nagaszakiban és Csernobilban is tapasztaltak: halál, nyomorékság és torzszülöttek…

Ennek oka igen egyszeru: a DNS szerkezete nagyon bonyolult, és a véletlenszeru hatások csak ronthatnak rajta. B. G. Ranganathan azt írja:

A mutációk kicsik, véletlenszeruek és károsak. Ritkán fordulnak elo, és a legtöbb esetben nincs semmilyen hatásuk. Ezek a jellemzok is mutatják, hogy a mutációk nem vezethetnek evolúciós fejlodéshez. Egy magas fejlettségi fokú élolényben a véletlen változás vagy eredménytelen, vagy káros. HA egy óra szerkezetét véletlenszeruen megváltoztatjuk, azzal nem tudjuk jobbá tenni. A legjobb esetben semmi sem történik, de a legnagyobb annak a valószínusége, hogy elrontjuk az órát. Egy földrengés nem javít a városképen, hanem pusztulást hoz.

ALL MUTATIONS ARE HARMFUL Left: A normal fruit fly (drosophila). Right: A fruit fly with its legs jutting from its head; a mutation induced by radiation. A disastrous effect of mutations on the human body. The boy at left is a Chernobyl nuclear plant accident victim.

Nem meglepo, hogy eddig semmiféle hasznos mutációt nem sikerült felfedezni. Minden mutáció károsnak bizonyult. Az evolucionista tudós, Warren Weawer így kommentálta a Radioaktív Sugárzás Genetikai Hatását Vizsgáló Bizottság jelentését, amely azzal foglalkozott, hogy milyen mutációkat okoztak a Második Világháborúban használt atomfegyverek:

“Sokakat meglep a kijelentés, hogy gyakorlatilag minden mutáns gén káros hatású. Hiszen a mutáció az evolúció szükséges része. Hogyan származhat pozitív hatás – vagyis a magasabb rendu életformák kifejlodése – olyan mutációkból, amelyeknek gyakorlatilag mindegyike káros?”

Minden arra irányuló erofeszítés, hogy “hasznos mutációt” hozzanak létre, kudarcot vallott. Az evolucionisták évtizedeken át kísérleteztek a gyümölcslegyekkel, vagyis muslicákkal, mivel ezek az apró rovarok nagyon gyorsan szaporodnak, és a mutációk is gyorsan megmutatkoznak. Generációkon keresztül hozták létre szándékosan a mutációkat, de soha, egyetlenegy hasznos mutációt sem sikerült megfigyelni. Az evolucionista genetikus, Gordon Taylor így írt:

Az elmúlt több mint ötven év során a gyümölcslégy-tenyészto kísérletek ezreiben nehogy új fajt, de egyetlen új enzimet sem sikerült létrehozni”.

Egy másik kutató, Michael Pitman, szintén a gyümölcslegyeken végrehajtott kísérletek kudarcát kommentálja:

Morgan, Goldschmidt, Muller, és más genetikusok is szélsoséges hatásoknak, melegnek, hidegnek, fénynek, sötétnek tették ki a gyümölcslegyeket, vegyszerekkel és sugárzással kezelték oket. Mindenféle mutáció elofordult a kísérleti állatok körében, gyakorlatilag a mutációk teljes skálája, a szinte észrevehetetlentol a rémálomszeruig. Ember által eloidézett evolúció? Nem igazán. A genetikusok szörnyszülöttei közül nagyon kevés volt képes életben maradni a tenyésztolombikon kívül. A gyakorlatban az összes mutáns elpusztul, terméketlen, vagy visszafajzik a tenyésztés elotti osi típusra”.

Ugyanez igaz az emberekre is. Az emberi lényeken megfigyelt valamennyi mutációnak rémálomba illo hatása van. A kérdéssel kapcsolatban az evolucionisták erosen ködösítenek, amikor még ezeket a torz mutánsokat is “az evolúció bizonyítékaként” emlegetik. Az emberek körében megfigyelheto összes mutáció deformitást jelent: olyan torzulásokat, mint a mongol idiotizmus, a Down szindróma, az albinizmus, a törpe növés vagy a rák. Ezek azok a mutációk, amelyeket az evolucionista tankönyvek az “evolúció muködésére” hoznak fel példának. Szükségtelen mondani, hogy egy olyan folyamat, ami beteggé és nyomorékká teszi az embereket, nem lehet a “fejlodés hajtóereje” – hiszen az evolúciónak éppen az a lényege, hogy fejlettebb élolényeket hozzon létre, amelyek alkalmasabbak a túlélésre.

Három pontban foglalhatjuk össze, hogy a mutáció miért nem támogatja az evolucionisták feltételezéseit:

l ) A mutáció közvetlen hatása káros: Mivel véletlenszeruen fordul elo, csaknem mindig károsítja az élolényt, amelyben végbemegy. A józan ész azt mondja, hogy egy tökéletesen muködo szervezetbe történo véletlen közbeavatkozás nem javít, hanem ront azon a szervezeten. És valóban, mind a mai napig nem sikerült “hasznos mutációt” felfedezni.

2 ) A mutáció nem ad hozzá új információt az élolény DNS-molekulájának szerkezetéhez: A genetikai információt hordozó alkotóelemek vagy kiszakadnak a helyükrol, vagy eltorzulnak, vagy más helyre kerülnek. A mutáció révén egy élolénynek nem alakulhatnak ki új szervei vagy új tulajdonságai. Csak olyan abnormitások jöhetnek létre, mint például a hátából kiálló láb, vagy a hason növo fül.

3) Ahhoz, hogy a mutáció átöröklodjék a következo generációra is, az élolény szaporítósejtjeiben kell bekövetkeznie: Egy akármilyen sejtben bekövetkezo véletlenszeru változás nem öröklodik át a következo generációra. Például ha az emberi szemet megváltoztatja a sugárzás vagy valamilyen más hatás, az nem öröklodik át az utódokra.

Röviden, nem lehetséges az, hogy az élolények az evolúció által fejlodtek volna ki, mert nincs a természetben olyan ero vagy mechanizmus, ami az evolúciót eloidézhette volna. Ezt alátámasztják a régészeti leletek is, amelyek azt mutatják, hogy az evolúció elmélete igencsak messze áll a valóságtól.