6. FEJEZET: A MADARAK ÉS AZ EMLOSÖK EREDETE

6. FEJEZET:
A MADARAK ÉS AZ EMLOSÖK EREDETE

Az evolúciós elmélet szerint az élet a tengerbol származik és ott fejlodött ki, és a kétéltuek révén került ki a szárazföldre. Ugyanez az elképzelés azt is állítja, hogy a kétéltuekbol fejlodtek ki a hüllok, az elso igazi szárazföldi élolények. Ez a folyamat azonban ismét csak elképzelhetetlen, mivel a két osztály között olyan hatalmas testfelépítésbeli különbségek vannak. Például a kétéltuek tojása úgy lett megtervezve, hogy csak a vízben kelhessen ki, a hülloké pedig úgy, hogy csak a szárazföldön. A kétéltuek „lépésrol-lépésre” történo evolúciója teljesen kizárt, hiszen a tökéletesen funkcionáló tojás nélkül a faj nem maradhat fenn. Továbbá, mint általában, itt sincs bizonyíték az átmeneti formák létezésére, amelyek állítólag az összeköto láncszemet jelentenék a kétéltuek és a hüllok között. Az evolucionista régészeknek, köztük a gerincesek paleontológiai szakértojének, Robert L. Carroll-nak, el kell fogadniuk, hogy „a korai hüllok nagyon különbözoek voltak a kétéltuektol, és az oseiket még nem sikerült megtalálni”.

Ám az evolúció reménytelenül elveszett elméletének még nincs vége. Még mindig ott van az a kérdés is, hogy hogyan váltak ezek az élolények képessé a repülésre! Mivel az evolucionisták azt hiszik, hogy a madarak is valamiféle fejlodés vagy átalakulás révén jöttek létre, ezért feltételezik, hogy a hüllokbol alakultak ki. Azonban madarak nagyon is egyedülálló tulajdonságai, amelyek teljesen különbözoek a szárazföldi állatok felépítésétol, semmiképpen sem magyarázhatók fokozatos kifejlodéssel. Eloször is, a szárnyak, amelyek a madarak legsajátosabb jellemzoi, jelentik a legnagyobb buktatót az evolucionisták számára. Az egyik török evolucionista tudós, Engin Korur, bevallja, hogy teljesen lehetetlen, hogy a szárnyak evolúció útján jöttek volna létre:

A szem és a szárny közös tulajdonsága, hogy csak végleges, teljesen kifejlett formájukban képesek muködni. Más szavakkal, egy átmeneti fejlettségu szem nem képes látni, az átmeneti fejlettségu szárny pedig nem képes repülni. Az, hogy ezek a szervek hogyan alakultak ki, a természet egyik olyan rejtélye, amely még megoldásra vár.

Az a kérdés, hogy vajon hogyan jöhetett létre a szárny tökéletes szerkezete egymást követo véletlen mutációk útján, megválaszolatlan. Nem lehet megmagyarázni, hogy egy hüllo mellso végtagjai hogyan változhattak tökéletesen muködo szárnyakká a génjeiben bekövetkezo véletlenszeru torzulások (vagyis mutáció) által.

Valamint az, hogy szárnyai vannak, még nem tesz képessé egy földi lényt arra, hogy repüljön. A szárazföldi állatokból hiányzik még számos más jellemzo, ami a madarakat képessé teszi a repülésre. Például a madarak csontjai sokkal könnyebbek, mint a földön élo állatoké. A tüdejük is nagyon eltéro módon muködik. Más az izomzatuk és a csontrendszerük, és a keringési rendszerük is nagyon specializálódott. Ezeknek a jellemzoknek egy idoben, egyszerre kell létezniük, nem „halmozódhatnak fel” az idok során. Ezért teljesen alaptalan az az elmélet, hogy a szárazföldi élolények alakultak át repülo lényekké.

És mindezek után felmerül még egy kérdés: még ha feltételezzük is, hogy ez a lehetetlen elképzelés igaz, akkor miért nem találták meg a régészek eddig félig kifejlodött szárnyú élolények maradványait?

Egy állítólagos átmeneti forma: Archæopteryx

Az evolucionisták egyetlen élolény nevével válaszolnak. Ez az osmadár, az Archaeopteryx, amely az egyik legismertebb úgynevezett átmeneti alak a nagyon kevésbol, amelyet az evolucionisták még mindig védelmeznek. Az Archaeopteryx, ami az evolucionisták szerint a modern madarak ose, 150 millió évvel ezelott élt. Az elmélet úgy tartja, hogy valamelyik kisebb méretu dinoszaurusz, a Velociraptor vagy a Dromeoszaurusz fejlodni kezdett, szárnyai alakultak ki, és megtanult repülni. Így feltételezik, hogy az Archeopteryx egy átmeneti alak, amely dinoszaurusz oseibol fejlodött kim és eloször tudott repülni.

SPECIAL LUNGS FOR BIRDS TThe anatomy of birds is very different from that of reptiles, their supposed ancestors. Bird lungs function in a totally different way from those of land-dwelling animals. Land-dwelling animals breathe in and out from the same air vessel. In birds, while the air enters into the lung from the front, it goes out from the back. This distinct "design" is specially made for birds, which need great amounts of oxygen during flight. It is impossible for such a structure to evolve from the reptile lung.

A legújabb kutatások azonban kiderítették, hogy ez a lény egyáltalán nem átmeneti alak, hanem egy madárfaj, amelynek a mai madaraktól némileg eltéro tulajdonságai voltak.

A feltételezés, hogy az Archeopteryx félig madár, és nem tudott jól repülni, egészen a legutóbbi idokig tartotta magát evolucionista körökben. A mellcsont hiánya, vagy legalábbis a formája, amely eltért a mai repülo madarak mellcsontjának formájától, volt a legfontosabb bizonyítékuk arra, hogy ez a teremtmény nem tudott jól repülni. (A mellcsont a mellüreg alatt található, és ezen tapadnak a repüléshez szükséges izmok. Napjainkban a mellcsont minden röpképes és röpképtelen madárban megtalálható, sot, még a denevérekben is, amelyek pedig a madaraktól teljesen különbözo családba tartozó repülo emlosök.)

Azonban a hetedik Archaeopteryx leletk, amelyet 1992-ben leltek, óriási meglepetést okozott az evolucionistáknak. Mégpedig ezért, mert ennek a nemrégiben megtalált kövületnek a mellcsontja, amely az evolucionisták szerint nem létezik, nagyon is a helyén volt! A Nature magazin így írja le ezt a leletet:

Az Archeopteryx nemrégiben felfedezett hetedik kövületében megmaradt a négyszödletes alakú mellcsont egy része, amelynek létezését már régen sejtették, de még sohasem dokumentálták. Ez pedig azt bizonyítja, hogy eros, fejlett repüloizmai voltak.

Ez a felfedezés érvénytelenítette ezt az általános nézetet, hogy az Archæopteryx csak félig volt madár, és nem tudott megfeleloen repülni.

Másrészt viszont, a madártollak szerkezete az egyik legerosebb bizonyíték arra, hogy az Archeopteryx a szó valódi értelmében véve röpképes madár volt. Aszimmetrikus tollszerkezete félreismerhetetlenül emlékeztet a modern madarakéra, és azt bizonyítja, hogy az állat tökéletesen tudott repülni. Ahogy a híres paleontológus, Carl O. Dunbar is kijelenti, „tollai miatt az Archeopteryx fajt mindenképpen a madarak közé kell sorolnunk” .

Az Archeopteryx tollszerkezete utal még arra is, hogy az állat melegvéru volt. Mint tudjuk, a hüllok és kétéltuek hidegvéruek, vagyis testhomérsékletüket nem saját maguk szabályozzák, hanem a környezetüktol függ. A toll egyik nagyon fontos funkciója éppen az, hogy segít megorizni a madár testhomérsékletét. Az, hogy az Archaeopteryx testét tollak borították, azt mutatja, hogy valódi, melegvéru madár volt, amelynek a dinoszauruszokkal ellentétben szüksége volt arra, hogy testhomérsékletét megorizze.

Az evolucionisták elméletei: az Archæopteryx fogai és karmai

A két lényeges pont, ami az evolucionisták szerint alátámasztja az Archaeopteryx madár voltát az, hogy fogai és a szárnyán karmai voltak.

Való igaz, hogy az Archaeopteryx rendelkezett fogakkal és karmokkal, de ez nem azt jelenti, hogy ennek az élolénynek bármi köze is lett volna a hüllokhöz. Sot, a ma élo madárfajok között ketto is fel van szerelve karmokkal, amelyekkel a fák ágaiba kapaszkodhat: az Opistochomus hoazin és egy faj a Musophagidae családból. Ezek a lények teljes mértékben madarak, semmi közük a hüllokhöz. Ezért teljesen alaptalan feltételezni, hogy az Archeopteryx átmeneti alak csak azért, mert karmok vannak a szárnyán.

És a fogak az Archeopteryx csorében egyáltalán nem igazolják az állítást. Az evolucionisták szándékosan csalnak, amikor azt állítják, hogy csak a hüllokre jellemzok a fogak, a madarakra nem. Eloször is, egyes hülloknek van foguk, másoknak pedig egyáltalán nincs. Másodszor, nem az Archeopteryx az egyetlen madárfaj, amelynek fogai vannak. Igaz, hogy a foggal rendelkezo madárfajok mára már kihaltak, de ha jobban megnézzük, az Archaeopteryx idejétol egészen a legutóbbi korokig létezett egy egész nemzetség, amelybe foggal rendelkezo madarak tartoztak.

A legfontosabb pedig az, hogy az Archaeopteryx fogszerkezete teljesen különbözött a dinoszauruszokétól, amelyek pedig állítólagos osei voltak. A híres ornitológusok, Martin, Steward és Whetstone megfigyelték, hogy az Archaeopteryx és a többi foggal rendelkezo madár fogai lapos felszínuek, és nagy gyökerük van. De az állítólagos osök, a dinoszauruszok fogai furészesek, a gyökerük pedig keskeny.

A kutatók összehasonlították az Archaeopteryx csuklócsontjait is az állítólagos oseiével, és semmiféle hasonlóságot nem találtak.

Az anatómiával foglalkozó kutatók, mint Tarsitano, Hecht és A. D. Walker felfedezték, hogy azok a hasonlóságok, amelyek állítólagosan az Archaeopteryx és a dinoszauruszok között léteztek, például John Ostrom szerint, valójában félreértelmezések.

Mindezek az eredmények azt mutatják, hogy az Archaeopteryx nem átmeneti alak vagy összeköto láncszem volt, hanem csak egy madárfaj, amely a „foggal rendelkezo madarak” kategóriájába sorolható.

Az Archæopteryx és más osi madarak maradványai

Míg az evolucionisták évtizedek óta hirdetik, hogy , hogy az Archæopteryx a legkomolyabb bizonyíték az o, madarak evolúciójára vonatkozó elméletük mellett, vannaik olyan nemrégiben feltárt leletek, amelyek több szempontból is cáfolják az o véleményüket.

Lianhai Hou és Zhonghe Zhou, a kínai Gerincesek Oslénytani Intézetének két régésze, 1995-ben találták meg egy madár maradványait, amelyet ok Confuciusornis néven neveztek el. Ez a madár csaknem egyidos az Archaeopteryx-szel (140 millió évvel ezelott élhetett), de a csorében egyáltalán nem voltak fogak. Ezen kívül a csore és a tollai is ugyanolyanok voltak, mint a mai madaraknak. A madárnak, amelynek a csontvázszerkezete is megegyezik a modern madarakéval, szintén voltak karmai a szárnyán. Ennél a madárnál is megtalálható volt a „pygostyle” nevu különleges képzodmény, amely a farktollakat támasztotta meg. /* Röviden, ez a madár, amely ugyanakkor élt, mint az Archaeopteryx (amelyet a madarak legrégibb osének, sot, még félig hüllonek tartanak az evolucionisták), nagyon is úgy nézett ki, mint egy modern madár. Ez a tény érvényteleníti az evolucionistáknak azt a feltételezését, hogy az Archaeopteryx lenne valamennyi madár primitív ose.

Egy másik lelet, amelyet 1996. novemberében találtak Kínában, még nagyobb zavart okozott. Hou, Martin és Alan Feduccia egy 130 millió évvel ezelott élt madár, a Liaoningornis létezését jelentették be a Science címu magazinban. A Liaoningornis csontvázában ott volt a mellcsont, amelyen a repüléshez szükséges izmok megtapadtak, csakúgy, mint a modern madaraknál. Ez a madár más tekintetben is tökéletesen hasonlít a modern madarakra. Az egyetlen különbség az, hogy ennek fogai is vannak. Ez azt mutatja, hogy a foggal rendelkezo madarak nem valami primitív képzodmények, ahogy azt az evolucionisták állították. Ez a felfedezés a Discover egy cikkében jelent meg, amelynek a címe „Honnan származnak a madarak? Ez a lelet azt mutatja, hogy nem a dinoszauruszoktól” volt.

A madártoll felépítése Az evolúció elmélete, amely azt állítja, hogy a madarak a hüllokbol fejlodtek ki, nem képes megmagyarázni a két osztály közötti óriási különbségeket. A csontszerkezet, a tüdo felépítése és a metabolizmus tekintetében a madarak nagyon különböznek a hülloktol. Az egyik tulajdonság, amely áthidalhatatlan szakadékot teremt a madarak és hüllok között, az a tollazat. A hüllok testét pikkelyek borítják, a madarakét pedig tollak. Mivel az evolucionisták a hülloket a madarak osének tartják, azt is kénytelenek állítani, hogy a tollak a pikkelyekbol fejlodtek ki. A pikkelyek és a tollak között azonban semmi hasonlóság nincs. When bird feathers are examined in detail, it is seen that they are made up of thousands of tiny tendrils attached to one another with hooks. This unique design results in superior aerodynamic performance. A Connecticut Egyetem fiziológia és neurobiológia professzora, A. H. Brush, elfogadja ezt a tényt, annak ellenére, hogy evolucionista: „(A toll és a pikkely) minden tulajdonsága, a génszerkezettol a fejlodésen át a szövetek felépítéséig, különbözo.” Brush professzor megvizsgálta a madártoll proteinszerkezetét is, és megállapította, hogy „a gerincesek között teljesen egyedülálló” . Semmiféle régészeti bizonyíték nem támasztja alá, hogy a madártollak a hüllok pikkelyeibol fejlodtek volna ki. Épp ellenkezoleg, „a tollak hirtelen, váratlanul jelennek meg a leletek között, olyan egyedülálló jellemzoként, ami egyértelmuen megkülönbözteti a madarakat minden más élolénytol”, ahogy Brush professzor mondja . És a hüllokben semmiféle borfüggeléket nem sikerült felfedezni, ami magyarázatul szolgálna a madártollak kialakulására. 1996-ban egy oslénykutató nagy szenzációként jelentette be az úgynevezett „tollas dinoszaurusz”, a Sinosauropteryx maradványainak felfedezését. 1997-ben azonban kiderült, hogy ennek a leletnek semmi köze a madarakhoz és a modern madártollakhoz. Ha közelebbrol is megvizsgáljuk a madártollakat, akkor láthatjuk, hogy felépítésük rendkívül bonyolult, és kialakulása nem magyarázható evolúciós folyamattal. A híres ornitológus, Alan Feduccia mondja: „Minden tulajdonságuknak aerodinamikai szerepe van. Rendkívül könnyuek, fel tudnak emelkedni, ami segít a sebesség csökkentésében, és nagyon könnyen visszatérnek az eredeti pozíciójukba. Nem tudom elképzelni, hogy egy szerv, amely ilyen tökéletesen alkalmas a repülésre, valami olyasmibol fejlodött volna ki, ami korábban más célt szolgált” . A madártoll tervezése még Charles Darwint is gondolkodásra késztette. Sot, a pávatoll tökéletes esztétikájától „rosszul lett” (saját szavaival szólva). 1860. április 3-án azt írta egy levélben Asa Gray-nek: „volt ido, amikor, ha a szemre gondoltam, kirázott a hideg, de ezen a problémán már túltettem magam. Most az apró szerkezeti részek láttán érzem magam igencsak kényelmetlenül. Ha ránézek a pávaszemre a pávatollon, rosszul leszek.” 1 A. H. Brush, "On the Origin of Feathers", Journal of Evolutionary Biology, Vol. 9, 1996, s. 132. 2 A. H. Brush, "On the Origin of Feathers", s. 131. 3 A. H. Brush, "On the Origin of Feathers", s. 133. 4 A. H. Brush, "On the Origin of Feathers", s. 131. 5"Plucking the Feathered Dinosaur", Science, Cilt 278, 14 Kasým 1997, s. 1229. 6 Douglas Palmer, "Learning to Fly", (Review of The Origin of and Evolution of Birds by Alan Feduccia, Yale University Press, 1996), New Scientist, Cilt 153, 1 Mart 1997, s. 44. 7 Norman Macbeth, Darwin Retried: An Appeal to Reason. Boston: Gambit, 1971, s. 101.

Van még olyan lelet, amely megcáfolja az evolucionisták állításait: az Eoalulavis. Az Archeopteryx-nél harmincmillió évvel fiatalabb Eoalulavis szárnyszerkezete megegyezik a mai, lassú röptu madarak szárnyszerkezetével. Ez bebizonyította, hogy 120 millió évvel ezelott már léteztek olyan madarak, amelyek gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek voltak a mai égen repülo madaraktól.

Ezek a tények megint csak azt bizonyítják, hogy sem az Arheaopteryx, sem a többi osi madár nem voltak átmeneti alakok. A régészeti leletek nem igazolják, hogy a különbözo madárfajok egymásból fejlodtek volna ki. Épp ellenkezoleg, a leletek azt bizonyítják, hogy a mai modern madarak és egyes osi madarak, például az Archaeopteryx gyakorlatilag együtt éltek, egyazon idoben. Késobb ezek közül a fajok közül egyesek kihaltak, például az Archaeopteryx is, és csak az akkor létezo fajok egy része volt képes napjainkig fennmaradni.

Röviden, az Archaeopteryx egyes sajátos tulajdonságai egyáltalán nem azt igazolják, hogy átmeneti alak lett volna! Stephan Jay Gould és Niles Eldredge, a Harward egyetem két régésze, az egész világon elismert evolucionista tudósok, elfogadják, hogy az Archaeopteryx egyfajta „mozaik” élolény volt, amely egymástól eltéro tulajdonságokkal rendelkezett, de semmiféleképpen nem tekintheto átmenetei formának!

A képzeletbeli kapocs a dinoszauruszok és a madarak között

The bird named Confuciusornis is the same age as Archæopteryx

Az evolucionisták azt állítják, hogy az Archaeopteryx az az átmeneti alak, amelyen keresztül a madarak a dinoszauruszokból kifejlodtek. A világ leghíresebb ornitológusa, Alan Feduccia az Észak-Karolinai Egyetemrol azonban ellentmond annak az elméletnek, hogy a madarak a dinoszauruszok rokonai lennének, annak ellenére, hogy egyébként evolucionista. Feduccia azt mondja a témáról:

Nos, 25 éve tanulmányozom a madárkoponyákat, és semmiféle hasonlóságot nem látok. Egyszeruen nem látok… Az, hogy a madarak a hülloktol származnak, szerintem az oslénytan legnagyobb problémája a huszadik században.

Prof. Alan Feduccia

Larry Martin, aki az osi madarak specialistája a Kansas Egyetemen, nem ért egyet azzal az elmélettel, hogy a madarak a dinoszauruszoktól származnának. Az evolúciós elméletben ezen a ponton rejlo ellentmondást magyarázva Martin kijelenti:

Az igazat megvallva, ha támogatnám azt az elméletet, hogy a madarak a dinoszauruszoktól származnak, igencsak zavarban lennék minden alkalommal, amikor errol kellene beszélnem.

Összefoglalásul kijelenthetjük, hogy a „madarak evolúciójának” elmélete, amely egyetlen bizonyítékként az Archaeopteryx-en nyugszik, nem más, mint az evolucionisták eloítéleteinek és vágyainak terméke.

Az emlosök eredete

Amint azt már korábban elmondtuk, az evolúció elmélete szerint bizonyos képzeletbeli teremtmények kimásztak a tengerbol, és belolük alakultak ki a hüllok, ezekbol pedig a madarak. A forgatókönyv szerint nemcsak a madarak, hanem az emlosök osei is ezek a hüllok voltak. Azonban óriási felépítésbeli különbségek vannak a hüllok – amelyek teste pikkelyekkel borított, hidegvéruek és tojásokkal szaporodnak – és az emlosök között – amelyek testét szor fedi, melegvéruek, és elevenen hozzák világra utódaikat.

Jó példa a hüllok és az emlosök közötti különbségre az állkapocsszerkezetük. Az emlosök állkapcsa egyetlen csontból áll, és ebben ülnek a fogak. A hülloknél három kis csontot találunk az állkapocs mindkét oldalán. Alapveto különbség van a fül felépítésében is: minden emlosnek három csont van a középfülében (a kalapács, az üllo és a kengyel), a hülloknél viszont csak egy. Az evolucionisták azt állítják, hogy a hüllok állkapcsa és füle fokozatosan alakult át az emlosökévé. De a kérdés, hogy hogyan zajlott le ez a folyamat, megválaszolatlan. Foként az a részlet, hogy egy egyetlen csontot tartalmazó fül hogyan alakulhatott át egy három csontot tartalmazó füllé úgy, hogy közben mindvégig megorizte a hallás képességét. Nem meglepo módon, egyetlen átmeneti alakot sem találtak a hüllok és az emlosök között. Ezért mondta az evolucionista oslénykutató, Roger Lewin: „az átmenet az elso emlosig, ami valószínuleg egyetlen, vagy legfeljebb két generáció alatt következett be, még mindig rejtély” .

A légy eredete An example from evolutionist scenarios: Dinosaurs that suddenly took wing while trying to catch flies! Azt az elméletet, hogy a dinoszauruszok madarakká alakultak, az evolucionisták azzal is alátámasztják, hogy egyes dinoszauruszok, amelyek a mellso lábaikkal hajtották el a legyeket, és ezt addig csinálták, amíg egyszer csak szárnyra kaptak és elrepültek, mint az a képen is látható. Ennek az elméletnek semmiféle tudományos alapja nincs, és csak a képzelet terméke, mindamellett tartalmaz egy nagyon egyszeru logikai ellentmondást is: az a dolog, ami az evolucionisták szerint a repülés kiváltó oka – vagyis a légy – már maga is tökéletesen tud repülni. Míg az ember még tízszer sem tudja kinyitni és becsukni a szemét egy másodperc alatt, a légy ezt ötszázszor megteszi szárnyaival. Ráadásul egyszerre mozgatja mindkét szárnyát. A legkisebb eltérés a szárnyak mozgása között azt eredményezné, hogy a légy elveszti egyensúlyát és felborul – de ez sohasem történik meg. Az evolucionistáknak eloször is magyarázatot kellene találniuk arra, hogy honnan tud a légy ilyen tökéletesen repülni. Ehelyett meséket találnak ki arról, hogy hogyan tanultak meg a légynél sokkal nehézkesebb élolények repülni. A házilégy tökéletes megteremtése önmagában elegendo az evolúció elméletének cáfolására. Az angol biológus, Robin Wootton azt írta A légyszárnyak mechanikai tervezése címu cikkében: „Minél jobban megértjük a rovarszárnyak muködését, annál gyönyörubbnek és kifinomultabbnak látjuk tervezésüket. Minden szerkezet általában úgy van megtervezve, hogy a leheto legkevésbé deformálódjon, a muködés pedig úgy, hogy kiszámítható módon mozogjanak a részek. A rovarszárnyak mindkét tulajdonságot ötvözik magukban, anyaguk rugalmas, felépítésük elegáns, éppen a megfelelo mértéku alakváltozást teszi lehetové, és a leheto legjobban kihasználja a levegot. Kevés hasonló dolog létezik, ha létezik egyáltalán – most még.” Másrészt viszont egyetlen olyan lelet sincs, amely bizonyíték lehetne a legyek állítólagos evolúciójára. Erre gondolt a kiváló francia zoológus, Pierre Grassé, amikor azt mondta: „A rovarok eredetével kapcsolatban teljes sötétségben tapogatózunk”. 1 J. Robin Wootton, "The Mechanical Design of Insect Wings", Scientific American, Cilt 263, Kasým 1990, s. 120. 2 Pierre-P Grassé, Evolution of Living Organisms, New York: Academic Press, 1977, s. 30. A bat fossil aged 50 million years: no different from its modern counterpart. (Science, vol. 154) Evolutionists propose that all mammal species evolved from a common ancestor. However, there are great differences between various mammal species such as bears, whales, mice, and bats. Each of these living beings possesses specifically designed systems. For example, bats are created with a very sensitive sonar system that helps them find their way in darkness. These complex systems, which modern technology can only imitate, could not possibly have emerged as a result of chance coincidence. The fossil record also demonstrates that bats came into being in their present perfect state all of a sudden and that they have not undergone any "evolutionary process".

George Gaylord Simpson, aki az egyik legnagyobb evolucionista szaktekintély és az új-darwinista elmélet alapítója, a következoképpen kommentálja ezt az evolucionistákat eléggé zavarba ejto tényt:

Az élet földi történetében a legrejtélyesebb esemény a mezozoikum, a hüllok korának átmenete az emlosök korába. Olyan, mintha hirtelen függöny ereszkedne arra a szakaszra, ahol még a hüllok, elsosorban a dinoszauruszok töltötték be a vezeto szerepet, nagy számban és zavarba ejto változatosságban, majd ez a függöny gyorsan ismét felment volna, és ugyanazt a jelenetet látnánk, csak most más szereplokkel: olyan szereposztásban, ahol nincsenek többé dinoszauruszok, és a hüllok is csak mellékszereplok, és minden foszerepet olyan emlosök játszanak, amelyekre az eddigi felvonásokban még utalás sem történt.

És amikor az emlosök egyszer csak megjelentek, már nagyon is különbözoek voltak egymástól. Az olyan, egymástól teljesen eltéro élolények, mint a denevérek, lovak, egerek és bálnák, mind emlosök, és mind ugyanabban a földtörténeti korban jelentek meg. Ezek között evolúciós kapcsolatot feltételezni még a képzelet határainak végsokig való tágításával sem lehet. Az evolucionista zoológus, R. Eric Lombard az Evolution magazinban megjelent cikkében azt írja:

Akik olyan információt keresnek, aminek a segítségével leszármazási kapcsolatot lehetne felállítani az emlosök között, azok nagyot fognak csalódni.

A ló evolúciójának mítosza Egészen a legutóbbi idokig egy képzeletbeli sorozat, amely a ló állítólagos evolúcióját mutatta be, volt az elsodleges bizonyító ereju régészeti lelet az evolúció elmélete mellett. Ma már azonban sok evolucionista saját maga is oszintén elismeri, hogy a ló evolúciójáról szóló elmélet teljes csod. Boyce Rensberger evolucionista tudós, aki felszólalt azon a négynapos szimpóziumon, amelyet a fokozatos evolúció elméletének problémáiról tartottak 1980-ban, a Chicago-i Természettudományi Múzeumban, ahol 150 evolucionista tudós jelent meg, azt mondta, hogy a ló evolúciójáról alkotott elméletnek semmiféle alapja sincs a régészeti leletek szerint, és hogy nincs olyan evolúciós folyamat, amely a lovak fokozatos kialakulásáért lehetne felelos: A népszeru példáról, amely szerint egy csaknem ötvenmillió évvel ezelott élt, négyujjú, róka nagyságú állatból alakult volna ki fokozatosan a mai, sokkal nagyobb és egyujjú ló, már régóta tudjuk, hogy nem igaz. A fokozatos átalakulás helyett a leletek azt mutatják, hogy mindegyik változat teljesen különbözoen jelenik meg, változatlan marad, aztán pedig kihal. Nem ismerünk átmeneti alakokat. A híres oslénykutató, Colin Patterson, az angol Természettudományi Múzeum igazgatója, ahol a „ló evolúciója” sorozat megtekintheto, a következoket mondta a múzeum földszintjén bemutatott kiállításról: Rengeteg történek, egyik képzeletbelibb, mint a másik, létezik arról, hogy mi is valójában az élet története. A leghíresebb példa, amit még mindig lehet látni itt a földszinten, az ötven évvel ezelott összeállított kiállítás a ló evolúciójáról. Ezt még mindig igazságként tálalják az újabb és újabb tankönyvekben. Szerintem ez siralmas, foleg, ha az ilyen történeteket népszerusíto emberek is tisztában vannak azok spekulatív voltával” . Akkor pedig mi az alap a „ló evolúciójának” forgatókönyvére? Ezt a forgatókönyvet megtéveszto táblázatok segítségével írták, amelyekben egymás mellé helyeztek teljesen eltéro idoszakokban és helyeken: Indiában, Dél-Afrikában, Észak-Amerikában és Európában élt, teljesen különbözo fajokat, az evolucionisták gazdag képzeloerejének megfeleloen. A különbözo kutatók több mint húszféle táblázattal álltak elo a ló kialakulásáról. Az evolucionistáknak sem sikerült megegyezésre jutniuk a pontos családfát illetoen. Az egyetlen közös pont, amelyben egyetértenek az, hogy a kisebbfajta kutya méretu élolény, az Eohippus, amely az eocén korszakban élt, mintegy 55 millió évvel ezelott, a mai ló (Equus) ose. De a feltételezett evolúciós út a ketto között teljesen más minden esetben. Az evolucionista szakíró, Gordon R. Taylor, így magyarázza ezt a kevéssé elismert igazságot A nagy evolúciós rejtély címu könyvében: „De a darwinizmus talán legnagyobb gyengesége az, hogy az oslénykutatók nem találnak meggyozo fejlodési sorokat a nagyobb evolúciós változások bemutatására… Gyakran említik a lovat, mint az egyetlen teljesen kidolgozott példát. De a tény az, hogy a leszármazási sor az Eohippus és az Equus között igencsak szabálytalan. Állítólag bemutatja a testméret folyamatos növekedését, a tény azonban az, hogy sok késobbi leszármazott kisebb, mint az Eohippus volt. A különbözo forrásokból származó egyedeket nagyon meggyozo módon lehet sorba rendezni, de semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy valóban ez volt a tényleges idorendi sorrend.” Ezek a tények mind nyomós bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a ló evolúciójának táblázata, amelyet a darwinizmus egyik alapveto bizonyítékának tartanak, nem más, mint fantasztikus és elfogadhatatlan mese. 1- Boyce Rensberger, Houston Chronicle, November 5, 1980, p.15 2- Niles Eldgridge, quoted in Darwin's Enigma by Luther D. Sunderland (Santee, CA, Master Books, 1988), page 78 3- Gordon Rattray Taylor, The Great Evolution Mystery, Abacus, Sphere Books, London, 1984, p. 230

Mindez azt mutatja, hogy az élolények hirtelen és teljesen kifejlodve jelentek meg a Földön, bármiféle evolúciós folyamat nélkül. Ez pedig konkrét bizonyíték a teremtésre. Az evolucionisták azonban az evolúció bizonyítékaként próbálják értelmezni azt a tényt, hogy a létezo fajok egy bizonyos sorrendben jöttek létre. Ez a sorrend azonban a teremtés sorrendje, mivel evolúciós folyamatról egyáltalán nem beszélhetünk. A tökéletes és magasabb rendu teremtés megtöltötte az óceánokat és a földet élolényekkel, és utána az ember is megteremtetett.

A „majomember” történettel ellentétben – amelyet a médiában való intenzív népszerusítéssel eroszakolnak a tömegekre – az ember is hirtelen, és teljesen kialakult formában jelent meg a Földön.