8. FEJEZET: EVOLÚCIÓS HAMISÍTÁSOK

8. FEJEZET:
EVOLÚCIÓS HAMISÍTÁSOK

Nincs olyan konkrét lelet, ami azt a „majomember” képet támogatná, amelyet a média és az evolucionista tudományos körök folyamatosan sulykolnak a köztudatba. Ecsettel a kézben az evolucionisták képzeletbeli lényeket hoznak létre, de a tény, hogy ezeknek a rajzoknak egyáltalán nincs megfelelojük a leletek között, kissé mégis zavarja oket. Az egyik érdekes módszer, amelyet a probléma áthidalására alkalmaznak az, hogy „legyártják” azokat a leleteket, amelyeket nem találnak. A Piltdown-i ember, a tudománytörténet egyik legnagyobb botránya, ennek a módszernek a tipikus példája.

A Piltdown-i ember: orángután állkapocs és emberi koponya!

Egy jól ismert orvos és amator paleoantropológus, Charles Dawson állt elo a felfedezéssel 1912-ben, hogy egy állkapcsolt és egy agykoponya-töredéket talált Piltdown-ban, Angliában. Bár az állkapocs inkább majoméhoz hasonlított, a fogak és a koponya olyanok voltak, mint egy emberé. A példányt „Piltdown-i embernek” nevezték el. Azt állították róla, hogy 500 éves, és több múzeumban az emberi evolúció kétségbevonhatatlan bizonyítékaként állították ki. Több mint 40 éven keresztül rengeteg tudományos cikket írtak a Piltdown-i emberrol, rekonstrukciókat és rajzokat készítettek, és a leletet az emberi evolúció fontos bizonyítékaként tálalták. A témáról ötszáznál is több doktori disszertáció született. A híres amerikai paleoantropológus, Henry Fairfield Osborn mondta, amikor 1935-ben meglátogatta a British Museum-ot: „újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a Természet tele van paradoxonokkal, és hogy ez lenyugözo lelet a korai emberrol…”

The Story of a Hoax 1 The fossils are unearthed by Charles Dawson and given to Sir Arthur Smith Woodward. 2 Pieces are reconstructed to form the famous skull. Pieces from a human skull 3 Based on the reconstructed skull, various drawings and skulptures are made, numerous articles and commentaries are written. The original skull is demonstrated in the British Museum. Orangutan Jaw 4 After 40 years of its discovery, the Piltdown fossil is shown to be a hoax by a group of researchers.

1949-ben a British Museum paleontológusa, Kenneth Oakley kipróbálta a leleten a „fluoros vizsgálatnak” nevezett eljárást, amely segítségével a leletek korát lehet megállapítani. Megdöbbento eredményre jutott. A teszt során kiderült, hogy a Piltdown-i ember állkapcsa egyáltalán nem tartalmaz fluort, ami azt jelenti, hogy néhány évnél tovább nem lehetett a földbe temetve. A koponyáról, amelyben csak kevés fluor volt, kiderült, hogy legfeljebb néhány ezer éves.

Az újabb kronológiai vizsgálatok szerint a koponya párszáz éves. A fogakat az állkapocsban, amely eredetileg egy orangutáné volt, mesterségesen csiszolták le, hogy régebbinek tunjenek. A csontok mellett talált „primitív eszközök” pedig egyszeru hamisítványok, amelyeket acéleszközökkel élesítettek meg. A koponya egy ötszáz évvel korábban élt emberé, az állkapocs pedig egy nemrégiben elpusztult majomé volt! A fogakat sorba rendezték és bereszelték, hogy az emberi fogakra hasonlítsanak. Majd a darabokat kén-bikromát segítségével színezték be, hogy réginek tunjenek. De sav hatására ez a színezés eltunt. Le Gros Clark, aki benne volt a hamisítást leleplezo csapatban, nem tudta elrejteni megdöbbenését, és azt mondta: „A mesterséges beavatkozás nyomai azonnal szembeszökok voltak. Annyira egyértelmuen látszottak, hogy meg is kérdezhetnénk: hogy kerülhették el ilyen sokáig mindenki figyelmét?” Amikor mindez kiderült, a „Piltdown-i embert” sietve eltávolították a British Museum-ból, ahol a korábbi több mint 40 évet töltötte.

A nebraszkai ember: disznófog

The picture on the left was drawn on the basis of a single tooth and it was published in the Illustrated London News magazine on July 24, 1922. However, the evolutionists were extremely disappointed when it was revealed that this tooth belonged neither to an ape-like creature nor to a man, but rather to an extinct pig species.

1922-ben Henry Fairfield Osborn, az Amerikai Természettudományi Múzeum igazgatója bejelentette, hogy Nyugat-Nebraszkában, a Kígyó-patak közelében egy pleisztocén korból származó orlofogat talált. Ez a fog állítólag ötvözte az ember és a majom fogának jellemzoit. Átfogó tudományos vita bontakozott ki, amelyben egyesek a Pithecanthropus erectus, mások a mai emberhez közelebb álló os fogának tartották a leletet. A heves vitát kiváltó lelet a „nebraszkai ember” nevet kapta. Rögtön kapott „tudományos” elnevezést is: Hesperopithecus haroldcooki.

Számos szaktekintély támogatta Osbornt. Ennek az egyetlen fognak az alapján megrajzolták a nebraszkai ember fejének és testének rekonstrukcióját. Sot, a nebraszkai embert még felesége és gyermekei társaságában, teljes családi körben is ábrázolták.

És ez mind egyetlen fogból bontakozott ki. Az evolucionista körök olyan mértékben elismerték ennek a „kísértetnek” a létezését, hogy amikor egy kutató, William Bryan felemelte a szavát az ellen, hogy ilyen önkényes következtetéseket vonjanak le egyetlen fogból, számos durva kritikát kapott.

1927-ben a csontváz további részeit is megtalálták. Az újonnan felfedezett leletek szerint a fog nem emberé és nem is majomé volt. Rájöttek, hogy egy kihalt amerikai vaddisznófaj, a Prosthennops fogáról volt szó. William Gregory „Hesperopithecus: Úgy tunik, nem ember, és nem is majom” címen írt cikket a Science folyóiratba, amelyben bejelentette a tévedést. A „nebraszkai emberrol” és családjáról készült rajzokat sürgosen eltávolították az evolúciós szakirodalomból.

Ota Benga: Az afrikai a ketrecben

OTA BENGA: "The pygmy in the zoo"

Miután Darwin Az ember származása címu könyvében felvetette az elméletet, hogy az ember majomszeru élolényekbol fejlodött ki, elkezdett leleteket keresni, amelyek alátámaszthatták volna ezt a kijelentést. Egyes evolucionista tudósok azonban azt is hitték, hogy a „félig ember, félig majom” teremtmények nem csak a régészeti leletek között, hanem a világ távoli tájain még elevenen is megtalálhatók. A huszadik század elején az „élo átmeneti alakok” keresése sajnálatos eseményekhez vezetett, amelyek közül a legkegyetlenebb az Ota Benga nevu pigmeusé volt.

Ota Bengát 1904-ben ejtette fogságba egy evolucionista kutató Kongóban. Ota Benga neve a saját nyelvén azt jelenti, hogy jó barát. Felesége és két gyereke volt. Láncra verve, ketrecben szállították az USA-ba, ahol az evolucionista tudósok a majmok között állították ki ot a St. Louis-i Világkiállításon, mint „az emberhez legközelebbi átmeneti alakot”. Két évvel késobb a Bronx-i állatkertbe vitték, ahol „az ember osei” között került bemutatásra, néhány csimpánz, a Dinah nevu gorilla és a Dohung nevu orangután társaságában. Az állatkert evolucionista igazgatója, Dr. William T. Hornaday, hosszan beszélt arról, milyen büszke rá, hogy az o állatkertjének tulajdonában van ez az egyedülálló „átmeneti alak”, és a ketrecbe zárt Ota Bengát közönséges vadállatként kezelte. Ota Benga végül nem bírta tovább a bánásmódot és a körülményeket, és öngyilkosságot követett el.

A Piltdown-i ember, a nebraszkai ember, Ota Benga… Ezek a botrányos események mind azt bizonyítják, hogy az evolucionista tudósok nem haboznak felhasználni bármilyen módszert, hogy az elméletüket bizonyítsák. Ha ezt a tényt tartjuk szem elott, amikor az „emberi evolúció” mítoszát többi állítólagos bizonyítékát vizsgáljuk, hasonló esetekkel kerülünk szembe. Kitalált történetek, és egész sereg önkéntes, akik készek bármit megtenni, hogy bizonyítsák oket.